Gondolatok - Márai Sándor:
Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.
Látod, így jön majd az öregség, udvariasan... Nem dráma az öregség, ne félj. Egy napon hírt kapsz, ennyi az egész. Felnézel a munkából és az életből, szórakozottan, s aztán készségesen mondod: "Igen, igen. Meg kell öregedni. Egy pillanat még, valamit akartam... Mit is? Igen, élni. Tudom, most már késő. Mehetünk."
Legfőbb ideje, hogy haszontalanul éljél. Már éppen eleget éltél hasznosan. Emlékezzél csak: korán keltél, s álmatlanságtól vérszegény fejjel, halántékod és szemhéjad dörzsölve, siettél a munkapadhoz, hogy valamilyen munkát elvégezzél a hajnali órában, feladatot, melyek az emberek hasznosnak minősítettek; de sem nekik, sem neked nem volt igazi örömöd ebből a munkából... Mindig úgy éltél, mintha várnád a parancsot, mely még sokkal hasznosabb feladatok elvégzésére szólít. Tudtad, hogy egyetlen feladatod van, az élet. Mit csináltál időddel, boldogtalan? Élj végre haszontalanul, az ő törvényük ellen, a magad törvénye szerint. Akkor talán, a végén, használsz is valamit.